Egy begyulladt szem tönkreteheti az egész fesztivált is

Mi, fiatalok, imádunk fesztiválokra járni. De ne feledkezzünk meg a nálunk idősebbekről sem, hiszen biztos vagyok benne, hogy te is láttál már idősebb korosztályúakat bulizni egy-egy fesztiválon vagy koncerten. Én is minden évben legalább egy fesztiválra elmegyek, de ha szerencsém van, akkor többre is eljutok. Ez persze függ attól is, hogy milyen a felhozatal, kik lépnek fel a fesztiválokon.

Nem szeretek sátrazni, tehát engem ám erre sehogy sem lehet rávenni. Szóval minden alkalommal, ha fesztiválozni megyünk, akkor szállást foglalunk. A többiek is rájöttek, hogy ez így sokkal jobb. Mondjuk, nem csak én mondtam, hogy nem sátrazok, szóval ezen igazából nem is kellett soha veszekednünk.

Mindenesetre az ilyesminek a legrosszabb része a bepakolás. Borzasztóan utálom. És az is egy örökkévalóság, míg átgondolom, hogy milyen ruhákat akarok vinni. És persze mindig a pakolásnál jut eszembe, hogy amúgy még nem is főztem vacsorát magamnak, nem porszívóztam fel, teljes káoszban áll a ruhás szekrényem és semmit nem találok, szóval kipakolom az egészet és rendet rakok benne. Ami még legalább 3 óra. Mert hát fel kell próbálni néhány régi rongyot, hogy azok jók-e még, vajon fogom-e még hordani. És ilyenek. Főleg az a legjobb, amikor olyanokat is találok a szekrényben, amin még rajta van a címke.

Mindenesetre ilyenkor listát írok, és úgy pakolok be, mert nem akarom, hogy bármi is otthon maradjon, amire ott esetleg szükségem lehet. Persze mindig rá kell jönnöm, amikor már megérkeztünk a szállásra, hogy még így is sikerült otthon hagynom néhány dolgot. Amit nem értek, mert mindig olyan nehéz a táskám, mit tudok belepakolni, amitől ilyen nehéz? És hogy lehet ilyen nehéz, ha még otthon is hagytam néhány dolgot? Felfoghatatlan számomra. Na, éppen ezek miatt utálok annyira bepakolni a bőröndbe.

Ezen kívül amúgy elmondhatom, hogy még sosem volt olyan év, hogy valamelyik fesztivál rossz lett volna, vagy lett volna valami baj. Egyszer volt egy kisebb gond, amikor a sok füsttől és portól annyira begyulladt a szemem, hogy másnapra teljesen bevörösödött. Persze az erre való csodaszeremet otthon hagytam, pedig ilyen esetekben a corneregel mindig segít .

corneregel

Még korábban ajánlotta nekem anyukám ezt a szemgélt, mert neki is voltak problémái a munkahelyén, amikor a portól a szeme teljesen bevörösödött és fájt neki. Elment orvoshoz vele, mert először fogalma nem volt, hogy mi lehet a gond. Az orvos kérdezgetett tőle néhány dolgot, ami által megfejtette a rejtélyt, még pedig, hogy a munkahelyén lévő port nem bírja a szeme, és ez okozza a gondot. Úgyhogy anyukámnak felírt egy szemcseppet, illetve a corneregel szemgélt is ajánlotta neki.

Amit anyukám egyből ki is váltott a gyógyszertárban, hazament és kipróbálta. Meglepően gyorsan elmúlt a szem pirossága és már nem is fájt neki annyira, szóval így jutottunk el odáig, hogy egyszer anyukám tovább ajánlotta nekem a szemgélt. Azóta használtam párszor, nekem is bevált, épp ezért lett volna jó, ha beteszem a bőröndömbe. De hát persze, hogy ezt otthon felejtettem és szépen ott csücsül az egyik polcon. És porosodik.

Végül akkora gond nem lett akkor az esetből, nem lett több héten keresztül tartó szemgyulladásom, de tudom, hogy legközelebb a gyógyszereket pakolom be legelőször.