A buliban is fontos, hogy menő legyen a táskád!

Ha bulizni mész, fontos a jó megjelenés, hiszen mindenki meg akarja mutatni a többieknek, hogy milyen jól néz ki, mennyire ad magára. Így voltunk mi is, amikor a fiúkkal bevettük az éjszakát. Laci húga, Cintia is jött velünk. Induláskor még kicsit koloncnak éreztük, de megnyugtatott, hogy nem fog minket zavarni, ha éppen csajoznánk. Sőt, még a segítségünkre is volt. Végül sikerült ürügynek felhasználni őt. Én megláttam egy lányt, aki nagyon tetszett nekem, Cintiának pedig  a lányon lévő női bőr válltáska keltette fel érdeklődését.

No, gondoltam én, ez most jó kis móka lesz. Ha ebből a történetből bármelyikünk győztesen tér ki, akkor már megérte. Kicsit gyűjtöttem az erőt, hogy odamenjek a csajhoz, mégis csak furcsán hangzik az, hogy egy srác odamegy, és a táskája felől érdeklődik. Végül úgy döntöttem, hogy az lesz a legegyszerűbb és a legegyenesebb, ha őszintén tálalom a helyzetet.

Minden bátorságomat összeszedve odamentem a lányhoz, és leszólítottam. A barátnői persze szemtelenül röhögcséltek, látszott, hogy nem kevés töltet van már a gyomrukban. Az én kiszemeltem keveset ivott, ő volt úgymond a felvigyázó. Elmondtam, hogy igazából két dolog miatt szólítom le, de csak az egyiket teszem a magam érdekében. Ekkor kicsit furcsán nézett rám, nem értette, mit akarok, barátnői pedig próbálták felfogni, mi történik. Nagyon okosan beszélhettem, mert úgy néztek rám, mint a tejbepapi kómából ébredő óvódások.

Miután elmagyaráztam mindent töviről hegyire, már nem tartott annyira fura figurának. A barátnői már nem is figyeltek ránk, ismét csak röhögcséltek, így mi tudtunk normálisan beszélgetni. Kezdte a táskával, hogy még véletlenül se feledkezzünk meg róla. Elmondta, hogy majd a Bagbox oldalát kell felkeresni, ha Cintia pont ugyanilyet, vagy hasonlót szeretne. Javasolta, hogy azért írjam fel a mobilomba, mert ha hosszúra nyúlik az este, nem biztos, hogy reggelre megmarad. Úgy tűnik, volt már tapasztalata bőven ittas bulizókkal, ha ezt mondta, de később kiderült, hogy nagyon is igaza volt ezügyben.

Nagyon jól elbeszélgettünk, de semmi más nem történt. Annyiban maradtunk, hogy ha még a bulit kialudva is kíváncsiak vagyunk egymásra, akkor jelzünk egymásnak. Hogy biztosan meg tudjuk adni ezt a lehetőséget, felvettük egymást messengeren. Kicsit furcsán hangozhat, hiszen könnyen megeshet, hogy egyikünk esetleg csak udvariasságból válaszol, ha a másikunk keresi, vagy éppen a kezébe adtam a lehetőségét, hogy letiltson, de nem foglalkoztam akkor ezzel. Elköszöntünk egymástól, és megkerestem társaságomat. Pontosabban csak Cintiát találtam meg, aki egyedül ücsörgött egy boxban, és egy koktélt kortyolgatott. Ugyanis a többiek vadul hajtották a mocsár részeg csajokat.

Cintia egy kicsit szomorkás mosollyal fogadott, mondta, hogy mindenki tojik a fejére. Kicsit sikerült feldobnom azzal, hogy megszereztem a női bőr válltáska forrását. Sőt, most ki fogtok röhögni, de megígértem neki, hogy ha szeretné, megnézem vele a Bagbox kínálatát. Ha már a többiek ennyire magára hagyták. Jó, persze, a buli előtt tisztáztuk, hogy nem fogunk egymás nyakán lógni, de azért az sem szép, ha már a szemünk sarkából se figyelünk a másikra.

A buli kezdett számunkra kicsit ellaposodni, Cintia pedig haza akart már menni. Szóltam a többieknek, hogy hazakísérem, nehogy baja legyen, ők meg már nagy fiúk, oldják meg, ahogy akarják. Hazafele menet Cintia megköszönte, hogy megszereztem a táska forrását, és megjegyezte, hogy rendes lánynak tűnik a kiszemeltem.

Másnap összefutottunk, hogy betartsam ígéretemet, és felfedezzük a Bagbox webáruházának női bőr válltáska kínálatát. Meg kellett nézzem telefonomban az áruház nevét, mert reggelre tényleg elfelejtettem, Cintia pedig nem írta fel. Bevallom, nekem kicsit furcsa élmény volt táskákat nézni, de azzal nyugtattam magam, hogy ha meg akarom egyszer lepni valamelyik családtagomat, vagy lesz egyszer egy barátnőm, aki egy válltáskára vágyik, már nagyjából képben leszek a felhozatallal. Meglepődtem, hogy hány választható színben, fazonban és méretben van az áruházban női bőr válltáska, és úgy tűnik, hogy Cintiának is komoly fejtörést okozott választani.

Egy idő után már tetszett is ez a nem éppen szokványos program, sokkal jobb volt táskákat nézegetni, mint egy halom másnapos, görényszagú haver kínlódását hallgatni. Ők ugyanis hajnalig tolták a bulit, és amikor a csapat egy része nálam kopogtatott szállásért,  sem látványra, sem szagra nem volt éppen kellemes élmény a jelenlétük.

A fájdalmas fetrengés helyett Cintiával nézegettem a Bagbox webáruházát, szinte már csukott szemmel is ki tudtam volna rajta igazodni. Végül persze Cintia megtalálta a neki leginkább tetsző darabot, és mire a görényszagú bagázs magához tért, addigra meg is rendelte azt.

Pár nap múlva éppen randira készültem a buliban megismert lánnyal, amikor láttam, hogy Cintia elküldte a képet a vadonat új női bőr válltáskájáról. Pontosabban egy teljes alakos, tükörben pózolós mosolygós képet küldött, amin a táska is jól látható volt. Hozzáfűzte, hogy üdvözli a lányt, és hálája örökké üldözni fogja. Öröme valódinak tűnt, így később, amikor a randin már eléggé oldott volt  a hangulat, megemlítettem Cintia táskás sikerét, és átadtam üdvözletét. Persze kicsit aggódtam, mert nem tudtam, mennyire féltékeny típus, de egyáltalán nem láttam rajta semmilyen erre utaló jelet. Amikor megmutattam neki a képet, akkor mosolyogva mondta, hogy nagyon jól áll neki, és volt egy tippe, hogy valami hasonlót választ majd.

Minden jel arra mutat, hogy az a bizonyos buli nekem is, és Cintiának is jól végződött. Én megismertem jelenlegi barátnőmet, Cintia pedig megtalálta álmai női bőr válltáskáját.